Szerkesztő: Mimi Társszerkesztő: Pet Nyitás: 2007.10.23. E-mail:@ Design: Pet, Klaudia Tárhely:gportal Böngésző: Internet Explorer Korábbi frissek:Archivum
Roger Federer elsöprő győzelmet aratott a szurkolók szavazásán, amelyen minden idők legjobb teniszezőjét kellett megnevezni.
Az AusOpen honlapján meghirdetett voksoláson mintegy 35 ezer rajongó, a szavazók 70 százaléka vélte úgy, hogy a svájci klasszis a valaha volt legnagyobb teniszező.
A Federert csütörtökön az AusOpen elődöntőjében négyszettes csatában legyőző Rafael Nadal a második helyen csupán négyezer szavazatot kapott, a korábbi amerikai csillag, Pete Sampras lett a harmadik.(origo)
Kérdés: Ez megint egy nagyon nagyon jó meccs volt. e, hogy értékeled? Szerinted tényleg csak pár ponton múlt vagy esetleg, hogy vége felé fáradtam volna?
Roger: Szerintem Rafa nagyon óé játszott az elejétől a végéig, komolyan. Én is jól kezdtem. Sokat jelentett, hogy megnyertem az elő szettet, de persze sok lehetőséget mulasztottam el a többiben.
De Rafa nagyon jól játszott. A végén talán még jobban. Fizikálisan is kemény meccs volt, de tudod, még csak a szezon elején vagyunk. Jól érzem magam, szóval minden rendben. K: Hallottuk, hogy Rafa mit gondol a ti rivalizálásotokról. Te mit gondolsz róla ma esti meccs után?
R: Nagyon sok jó meccsünk volt az évek alatt. Szeretek játszani ellene. A közönség is benne volt a játékban, ami nagyszerű. Nagyon tiszteljük egymást, ami szerintem jó dolog. Remélem, ez inspirálja a fiatal játékosokat és a többieket, hogy lehetnek kedvesek egymással a pályán is.
Ráadásul szerintem mi mindig nagyon jól játszunk egymás ellen. Komolyan azt hiszem, hogy ő mindig jobban játszi ellenem, mint mások ellen. K: Láttuk az ő érzelmeit a meccs után. Mik voltak a tieid mikor mentél le a pályáról?
R: Nem láttam mit csinált. Összességében az egész meccs alatt nem láttam, mert a pontok után mindig elfordultam és a saját játékomra koncentráltam. Igazából, persze csalódott voltam mikor lementem, mert úgy éreztem, hogy jól játszom, és a döntőben is esélyem lett volna. De emiatt már nem kell aggódnom. Minden rendben. Most már jobban érzem magam. Ami történt az már múlt. K: Még hányszor jössz ide vissza?
R: Hányszor? Remélem még sokszor. K: Úgy gondolod, hogy van még benned?
R: Igen úgy! K: Azt mondtad, hogy szerinted Rafa jobban játszik ellened, mint mások ellen. Szerinted mért van ez?
R: Nem tudom, hogy ez igazából így van-e. Ez csak egy feltevés. Úgy érzem, hogy nagyon jól játszik ellenem. Persze ellen én is máshogy játszom. Nagyon sokszor játszott ellenem salakon, szóval lehet, hogy mindig tanul valamint azokból a meccsekből.
Ráadásul nagyon jó rekordja van ellenem, ami biztos plusz erőt ad neki, nem tudom. Van egy jó terve, amit mindig nagyon jól visz véghez.
De mint mondtam szerintem nagyon jól játszik, nagyon sokat fejlődött minden borításon. Persze mindegyik borítás már nagyon hasonlít egymáshoz, más különben nem tudtuk volna elérni ilyen gyorsan ezeket az eredményeket akár én, akár ő.
De persze ő egy nagyon jó játékos. K: Ki nyer szerinted a másik elődöntőbe? Milyet játékot fog Andy játszani Novak ellen most, hogy Ivan Lendllel edz?
R: Nézd, még csak most kezdtek együtt dolgozni. Kell ennek egy kis idő. Mind ketten nagyszerűen játszanak. Már korábban sejtettem, hogy mindkettőjüknek nagyon jó szezonja lesz. Érdekes meccs lesz. De mind ketten játszanak olyan jól, hogy akár megnyerjék az egész tornát. Igazából ez a mind a 4-ről elmondható. De csak egy valaki fog nyerni, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az.
Mint tudjátok Roger kikapott Rafától 7-6, 2-6, 6-7, 4-6-ra. Egy mások posztba berakom Roger sajtótájékoztatójának a fordítását. Hoztam képeket a meccsről, és mint azt a közvetítés alatt is lehetett látni a lányok kint ültek a meccsen, róluk is tettem fel pár képet ugyanabba a mappába. Nagyon aranyosak voltak. ❤
Az NSO-n van egy nagyon leírás az egész meccsről ha valaki lemaradt volna. Itt láthatjátok.
Roger holnap játsza az elödöntőt az Australian Openen. A meccs magyar idő szerint 9:30-kor kezdődik.
Roger ellenfele a spanyol Rafael Nadal lesz. Eddig huszanhatszor játszottak egymással, legutóbb tavaly WTF-on Londonban, ahol Roger nyert 2 szettben.
Rod Laver Arena - 7:30 PM
Men's Singles - Semifinals Roger Federer(SUI)[3]- Rafael Nadal(ESP)[2]
Roger megnyerte a meccset Tomic ellen 6-4, 6-2, 6-2-re.Az első szettben 4-4-ig fej-fej mellett haladtak, ám Roger ekkor elvette Tomic adogatását és végül 6-4-re nyerte az első szettet. A második szettben 1-1-nél újra breakelt, majd még egyszer és így 4-1 is volt, ám Tomic visszabreakelt és 4-2 lett, de Rogert, ez nem zavarta meg újra lebreakelte majd 6-2-re megnyerte második szettet. A harmadikban Roger rögtön az elején megszerezte a vezetést, 5-1 is volt a szett, a vége pedig 6-2 lett. „Gondoltam, hogy agresszíven fog játszani és, hogy kemény meccs lesz. Talán az eredmény mást mutat, pedig nagyon hosszú és kemény labdamenteink voltak és szerintem nagyon jól játszott.”
A következő körben majd Del Potroval fog játszani. „Szerintem jó meccs lesz. Úgy gondolom, hogy a visszatérése nagyon erősre sikerült. A sérülés és egyéb dolgok biztos megváltoztatták, volt egy nagyszerű éve amiben visszaküzdötte magát a Top 15-be, és hamarosan a top 10-be is befog. Kemény meccs lesz, látva azt, hogy milyen meggyőző volt az előző 2 meccse.”
Verseny: ABN AMRO World Tennis Tournament
Rotterdam
ATP 500 Draw: egyes Order of Play? OoP Címvédő: Robin Soderling Időpont: február 13- 19. Tv: ? Net:link
Következő ellenfél
Roger Federer(SUI) [3]
vs. Rafael Nadal (ESP) [2] H2H: 9-17 Australian Open - Elődöntő