Credit Suisse

Mentális erő - 1. rész

Valahogy azt képzeltem, h neked is van itt Dubaiban egy olyan villád, mint M. Schumachernek a Pálma szigeten.
A lakások sokkal praktikusabbak, főleg, ha az ember, mint, mi is, csak ritkán van itthon. Svájcban is egy lakásban élünk.

Hol edzel itt a felhőkarcolók között?
A sarkon az egyik hotelben, ahol van teniszpálya és egy fitnesscentrum is, ott ideálisak az edzésfeltételek.

Mennyire tudsz szabadon mozogni Dubaiban?
Tulajdonképpen itt normálisan élhetünk, sétálunk a strandon, vásárolunk a bevásárlóközpontokba, éttermekbe járunk. Persze felismernek és néha autogramot kérnek, de azt tehetem, amit akarok.

A több száz interjú után, van olyan kérdés, amit már nem akarsz hallani, vagy megválaszolni?
Tulajdonképpen nincs, még mindig elég jól tudom motiválni magam az interjúkra. Mindig szívesen bocsátkozok beszélgetésbe új beszélgetőpartnerekkel.

Kb. 10 teniszórával a hátam mögött, soha nem jutottam túl a kezdő stádiumon, tudom, h valószínűleg nem tudnám fogadni az adogatásodat.
A tenisz egy nehéz sport, pont a koordináció miatt is. Legalábbis nem ez az a sport, ahol egy két napos tanfolyam elegendő arra, h az ember jobban játsszon, ehhez több kell. Minél később kezdi el az ember, annál kisebb az esély arra, h jó legyen.

Mi az ideális kor a tenisz elkezdéséhez?
Legkésőbb 10 évesen el kell kezdeni, de inkább előbb. Akkor még bizonyos koordinációs alapképességeket és a labdával való mozgást nagyon egyszerűen el lehet sajátítani.

Ismerek St. Gallenben egy gazdát, aki fiatal korában nagy tenisz tehetségnek számított, és pozitív a mérlege ellened. 18 évesen legyőzött téged, amikor te 14 voltál. Hány éves voltál, amikor Svájcban elfogytak az ellenfelek számodra?
A legnagyobb fejlődésem fizikailag és technikailag 14 és 16 éves korom között volt, amikor Ecublensba mentem a Teniszcentrumba. 16 évesen már a svájci top 10-ben voltam, akkor már nem voltak sokan, akik le tudtak győzni, szóval amikor 14 voltam, az még pont a jó kor volt arra, h engem, mint kevésbé ismert játékost legyőzzenek.

De Martina Hingist 14 évesen már senki nem győzte le Svájcban.
Nem, biztosan nem. De a lányok testileg már sokkal korábban felnőnek,mint a fiúk. Az adogatáshoz szükséges erőm csak 15-16 éves koromban volt meg.

Honnan veszed a mentális erőt ahhoz, h egy teniszmeccs döntő pillanatában a fontos pontokat a saját javadra döntsd el?
Fejben ezt lehetőleg egyszerűen kell kezelni, azt mondod magadnak, h minden pontnál 100%-t adok és megpróbálsz az adott pillanatban jól játszani. Egy nagyon fontos pillanatban aztán tudatosan próbálsz az erősségeiddel rámenni az ellenfél gyengéire, persze ezt nem lehet mindig egyszerűen kivitelezni, mert az ellenfél ugyanezt próbálja. De kell, h legyen a szemed előtt egy világos cél és nem szabad, h hagyd, h az ellenfél vezessen. Persze a teniszben mindig alkalmazkodni kell a játékhoz, végülis ez egy reakció sport. Csak egyetlen ütés van, amit teljesen kontrollálni tudsz, az adogatás, az összes többinél reagálnod kell, lehetőleg úgy, h legyen mögötte terv.

Eltekintve a sebességtől, úgy tűnik, mentális szinten a tenisz sok hasonlóságot mutat a sakkal. Ott a játékos több lépéssel előre tervez, hogy van ez a teniszben?
A teniszben talán másfél ütést tudsz előre tervezni. Egy meghatározott helyre adogatok, tudom, h onnan meghatározott módon jön vissza a labda és akkor különböző opcióim vannak. Ha túlságosan előre tervezel, meglepődsz, ez nem jó.

Mennyire figyeled meg az ellenfeledet a pályán, meccs közben?
Egyáltalán nem. Néha mondják az emberek meccs után: Láttad, mit csinált a másik már megint? Ez nekem egyáltalán nem tűnik fel, a pontok után rögtön elfordulok, nem érdekel mit csinál az ellenfél, vagy hogyan érezheti magát. Magamra koncentrálok, persze, ha látom, h sérült, akkor egyszer-kétszer ezt letesztelem, de az ilyesmi nem szabad, h megváltoztassa a játékodat, mert ha még sincs semmi, akkor megint meglepődsz.

De ha az ellenfél valami gyengeséget mutat, akkor azt tudatosan kihasználod?
Természetesen.

Mi a helyzet azzal a hallgatólagos megállapodással, h a teniszben az ember nem játszik a másik testére?
Jó, korábban ezt tulajdonképpen elég gyakran csináltam, de szinte rá voltam kényszerítve, mert a játékosok sokszor nagyon közel jöttek a hálóhoz, szinte nem maradt más választás és ez a hallgatólagos megállapodás dolog háttérbe szorult. De persze senkit nem "lövök le", aki két méterre áll tőlem.
A testre menő szerva viszont megszokott, a távolság miatt amúgy sem találod el az ellenfelet.

A korábbi tenisz profi és edző Brad Gilbert a "Winning Ugly" c. könyvében tulajdonképpen egy a tenisz pályán zajló pszihoháborúról ír. Te is így érzed?
Mindig nevetnem kell, amikor látom, h mi mindent képzelnek bele az emberek 1-1 nyilatkozatomba. Így pl. John McEnroe az AO győzelmem után egy interjúban azt mondta, h a psziho háborúban szerzett minden tapasztalatomat kihasználtam, amikor a döntő előtt azt mondtam, h a nyomás Murray-n sokkal nagyobb, mint rajtam, mivel már mindnet megnyertem és teljesen kihasználtam Murray sérült lábát is. Ez tiszta hülyeség, az állítólagos sérült láb egyáltalán nem volt probléma. Én ezt nem látom pszihoháborúnak, egyszerűen elmondom a véleményemet, h Murraynak 0 GS győzelemmel egy döntőben jobban szüksége van a győzelemre, mint nekem és emiatt nagyobb nyomás alatt van, ez egyszerűen így van.

A meccs közben nincsenek kis megjegyzések, amikor elmentek egymás mellett?
Az én időm előtt állítólag voltak ilyenek, h 'Na, lassan ideges leszel?', vagy ilyesmi, de az eddigi több, mint 800 meccsemen soha nem fordult még elő ilyen. Persze vannak gesztusok, mint pl. a túlzott öröm az ellenfél részéről, amikor elveszítek egy pontot, vagy az időhúzás az adogatás előtt, vagy az ellenfél állandóan akadékoskodik, hitetlenkedve néz rám egy-egy pont után, h mindig milyen nagy szerencsém van, de ez egyszerűen hozzá tartozik. De a center pályán tisztátalan megjegyzések vagy hasonlók már csak a teljes bekamerázottság miatt sem lennének lehetségesek.

Számodra mentálisan előny, vagy hátrány világelsőként érkezni a pályára?
Mindig is mondtam, h világelsőként jobb teniszt játszok, mint előtte, szívesen vagyok a vezető helyen, szívesen kontrollálom a dolgokat. Tetszik az az elvárás is, h én vagyok az, akinek nyernie kell. Nehezebb volt megszerezni a világelső pozíciót, mint most megvédeni. Egyszer csak eljutsz oda, h le kell győznöd a negyediket, aztán a harmadikat, aztán a másodikat, majd a világelsőt, aztán ezt többször is, majd meg kell nyerned a következő tornát, ez rendkívül stresszes volt. Világelsőként ez az egész sokkal kiegyenlítettebb. Tudom, ha jól játszok, mindenkit le tudok győzni.

Tulajdonképpen vehetnéd lazábban is dolgot: egy hely a top 10-ben már sokkal több, mint amit a legtöbben elérnek.
A karrierem mondatni klasszikusan ívelt: az első nagy lépés, h profi lettem és ott sikeresnek bizonyultam, aztán először játszottam a center pályán, aztán jött a Top 100, Top 50, Top 10, Top 5, de ha egyszer már a legjobb 10-ben vagy, akkor tudatosul, h most reális esélyed van arra, h világelső legyél. Onnantól kezdve kiemelt vagy és csak a nagy tornákon játszol.

Valahogy az az ember érzése, h téged a világelsőség elvesztése, majd visszahódítása még erősebbé tett.
Ennek az időszaknak is megvolt a jó oldala. Tulajdonképpen világos, h az embernek 7 évnyi dominancia után egyszer veszítenie kell, előtte sem nyertem meg minden tornát. Ezenkívül mindig is fontos volt számomra, h folyamatosan tovább fejlődjek. Mindig azon vagyok, h új eszközöket és utakat találjak a fejlődéshez és hogy az életemet változatosan és izgalmasan alakítsam. Így egyszer kipróbáltam Dubait, mint edzéshelyszínt és azóta kialakítottam itt ezt a bázist. Egyébként 2008, amikor nem ment olyan jól és csak 2. voltam, nem volt rossz szezon. Minden nagy tornán legalább elődöntős voltam, a probléma az volt, h a top 5 játékosait nem tudtam olyan simán legyőzni, mint addig. Néha továbbra is sikerült, de nem tudtam úgy dominálni ellenük, mint korábban, de ekkor mindig jó okom volt arra, miért nem voltam csúcsformában. Egyrészről ott volt a mono ill. a hátsérülésem, amik összekuszálták az edzéstervet. Utólag úgy látom, talán jobb lett volna kevesebb tornát játszani, de most sem csinálnám másképp valószínűleg.

Sok sportújságíró már leírt, mennyire követed a híreket, véleményeket magadról a médiában?
Időnként persze hallok ezekről. A nagyobb problémát a sajtótájékoztatók jelentették, az újságírók állandóan azt kérdezgették: Mi van veled? Nem lenne jó egy új edző? Mi van a tenyereseddel? Az állandó negatív kérdések megválaszolása kicsit megviselt, és talán egy kicsit el is bizonytalanodtam magamban. Másrészről az azért elég fura, ha az embernek másodikként állandóan magyarázkodnia kell.

Mennyire fenyegető számodra egy betegség vagy sérülés?
Nálunk tulajdonképpen nem olyan nagy a sérülés veszélye, biztos nem olyan nagy, mint pl. egy síelőnél. A mi problémánk inkább az elhasználódás, ezért olyan fontos, h egy felmerülő problémát mielőbb észrevegyünk és reagáljunk rá, de persze 80%-ban fájdalommal játszok, valami mindig fáj. Ezek aztán a bemelegítésnél gyakran eltűnnek, vagy ki lehet őket masszírozni. Nagyon fontos, h az ember jól ismerje a testét és h egy jó "előrejelző rendszere" legyen. Nemcsak fizikailag, mentálisan is nagyon fontosak a tornák közti szünetek. Egy torna nem csak a pályán nagy megterhelés, mindenki meg akarja kapni, ami jár neki: a szurkolók, szponzorok, az újságírók, az embert állandóan megfigyelik. Ennek megfelelően nagyon fontosak nekem ezek a köztes időszakok, mint ez a mostani, lassan visszatér a kedv a beszélgetésekhez, az interjúkhoz.