Interjú
2009.07.07. 12:35, Mimi
A korábbi wimbledoni döntőkhöz képest mennyire volt nehéz a mostani finálé?
Tudom, milyen érzés itt döntőt játszani, azt is tudom, milyen egy ötszettes finálé, de ez a mérkőzés mégis különleges volt. Andy remekül teniszezett, néha már nehezen is viseltem, hogy a meccs legvégéig nem tudtam elvenni a szerváját. De emiatt most talán elégedettebb is vagyok, mert úgy sikerült győznöm, hogy közben egyáltalán nem én irányítottam a játékot.
Sajnálja Roddickot?
Nehéz lehet neki - a tenisz, a sport igen kegyetlen néha. Tudom, mit érez - én is vesztettem el ötjátszmás Grand Slam-döntőt. De szerintem nem fogja sokáig lógatni az orrát, felszívja magát, és nagyon kemény ellenfél lesz a következő amerikai versenyeken. A mostani volt az egyik legjobb meccsünk. Most is nagyon gyors volt a pálya, amihez kiválóan alkalmazkodott. Tényleg a maximumot kellett nyújtanom ellene.
A végén azt mondta, gyermekként nem is álmodhatott arról, amit mostanra elért. Mégis, van olyan élménye fiatalkorából, ami arra ösztönözte, hogy a nagy bajnokok nyomába lépjen?
Egészen kiskoromtól teniszező vagy focista akartam lenni. Emlékszem, volt egy Boris Becker-Stefan Edberg döntő, már nem tudom, hol és mikor, mert volt belőlük néhány, ameyet a nappalinkban néztem, és arra gondoltam, talán egyszer én is olyan lehetek, mint ők. Az ilyen bálványok előbb csak inspirálják az embert, aztán egyre többször megfordul a fejedben, hogy neked is sikerülhet. Az edzőmecscsek végén még tréfából játszod el, hogy épp megnyerted Wimbledont, és egyszer csak tényleg ott vagy - egészen hihetetlen.
Első Grand Slam-diadalát Wimbledonban aratta, ahogy a rekordot jelentő tizenötödiket is. Volt ebben valami sorsszerű.
Nagyon örülök, hogy épp itt szereztem meg a tizenötödiket, mert ez a verseny különleges számomra, hiszen legnagyobb példaképeim is itt voltak a legjobbak. Úgy érzem, ezzel a sikerrel bezárult a kör - pályafutásomnak azonban még nincs vége, megyek tovább! Azért is boldog vagyok, hogy itt sikerült megdöntenem a csúcsot, mert rengeteg legendás játékos ült a díszpáholyban. Különösen annak örültem, hogy Pete Sampras eljött, mert tudom, mennyit jelentett neki ez a rekord, és ő is tudja, hogy nekem menynyire fontos. Mégis úgy érzem, mintha most is közösen lennénk csúcstartók, hiszen ő fantasztikus teniszező volt - ráadásul ami a wimbledoni győzelmeket illeti, eggyel még vezet. Csodálatos érzés, hogy értékeli, amit csinálok, akárcsak a többi egykori nagyszerű játékos. Kiskoromban akkor izgultam a legjobban a pályán, mikor egy-egy barátom eljött megnézni, később aztán a szüleim, utána meg a régi nagyok előtt voltam ideges, ám mostanra ez elmúlt. Amikor azonban Pete felült a díszpáholyba, megint elkezdtem izgulni, ahogy régen.
Pedig Sampras elkésett.
Igen, oda is köszöntem neki, pedig ez nem szokásom meccs közben. De mégiscsak illett legalább annyit mondanom, helló.
Mikor tudta meg, hogy Sampras is eljön Londonba?
Hivatalosan csak szombaton, de már régen megígérte, és tudtam, hogy megtartja a szavát. Bízott benne, hogy New Yorkban szárnyalom túl a csúcsát, hogy ne kelljen annyit utaznia, és arra kért, hogy ha lehet, akkor azért ne Ausztráliát válasszam. Azt hiszem, Wimbledon mindkettőnknek megfelelt.
Minek köszönheti a tizenöt Grand Slam-elsőséget?
Elsősorban küzdeni akarásomnak. A nyugalmamról, az eleganciámról tartanak híresnek, meg hogy nem látszanak rajtam érzelmek, de nagyon sokat kellett harcolnom, hogy idáig eljussak. Ám azt sem gondoltam volna, hogy ennyi ideig ilyen egyenletes színvonalon tudok játszani, hogy ilyen képességeim lesznek - még ha vannak is hiányosságaim, ami természetes, hiszen ilyen sűrű versenynaptár mellett nem lehet mindent tökéletesen begyakorolni. És azt hiszem, jól kezeltem a sajtót, és a magánéletemet is - egyszóval boldog vagyok.
Az sem csökkenti sikere értékét, hogy a Roland Garroson és itt is úgy nyert, hogy Rafael Nadallal nem kellett megmérkőznie?
Egyáltalán nem - a tenisz már csak ilyen. Arról, hogy a többiek hamarabb elbúcsúznak, nem a végső győztes tehet. Jó lett volna Rafával összecsapni, de Andyvel is nagy meccset játszottunk. Annak mindenesetre örülök: úgy lettem ismét világelső, hogy megnyertem a tornát, és nem úgy, hogy Rafa elvesztette a pontjait, én meg közepeset nyújtottam, de így is megelőztem.
Végképp legendává lett?
Amíg valaki játszik, nem válik legendássá. Úgyhogy ezzel még várjunk - meglátjuk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
