2012.08.06. 14:13, Pet
Roger sajnos kikapott Murraytől 6-2, 6-1, 6-4-re, de azt ezüstérem is fantasztikus teljesítmény.
„Egy nagyszerű hónap volt ez számomra, megnyertem Wimbledont, újra világelső lettem és egy Olimpiai ezüstérmet szereztem. Szóval ne érezzék rosszul magukat miattam.”
„Jól éreztem magam mentálisan, pedig talán sokkal érzelmesebb volt az egész, hiszen akár hiszik akár nem megkönnyeztem az elsőkörös mérkőzésemet.”
„Eléggé letörtem a Falla elleni meccs után, hiszen nagyon közel voltam a vereséghez. Ez is mutatja, hogy mennyit jelentett számomra ez az egész. Olyan sokat jelent számomra az Olimpia, hogy nem akartam, hogy egy nap után véget érjen”
„És nem tagadom ugyanezt éreztem az elődöntő után is. Talán már olyan sok érzelem jött ki belőlem, hogy talán ez is hátráltatott abban, hogy ma a legjobbamat játsszam.”
„Olyan sokat jelent számomra az Olimpia, hogy nem akartam, hogy csak úgy véget érjen. Azt hiszem az a Del Porto ellni meccsen is megmutatkozott, sok örültséget csináltam a meccset, amit egyébként nem szoktam.”
„De örülök, hogy volt egy ilyen meccsem mégha ez a döntőmbe is került.”
Roger egy breaklabdát sem tudott megnyerni a meccs alatt.
„Sok dolog közrejátszott ma ebben. Talán az eredmény elég meghökkentő, de Andy-é az elismerés, hogy ma ezt véghez tudta vinni.”
„Ma egyszerűen jobb volt, én pedig minden lehetőségemet elszalasztottam. Nagyon rossz döntéseket hoztam fontos pontoknál.”
„Legtöbbször csak magamat hibáztathattam, hogy nem nyertem meg egy breaklabdát sem. De ugyanakkor Andy nagyon sokszor hozott nehéz helyzetbe.”

